WTA-Dubaj: E. Szvitolina - G. Muguruza

2016-02-17 06:30:00 tipphu

 

WTA-Dubaj, női egyes, 2. forduló:

Elina Szvitolina (ukrán, vr. 21. hely) – Garbine Muguruza (spanyol, 2. kiemelt).

Kezdés: kb. 18:00.

 

(Örökmérleg: 0-2.

Utolsó mérkőzésük: 2012. június, Wimbledon-selejtező – 3:6, 0:6.)

 

Mindkét hölgy tavaly érte el első nagyobb sikereit. Szvitolina Marrákesben Babos Tímeát győzte le a fináléban, ez volt negyedik tornagyőzelme. Ötször volt elődöntős. A Roland Garroson a negyeddöntőig verekedte el magát. A legjobb húsz között zárta a tavaly évet. Idén először a Hopman-kupán vitézkedett Dolgopolovval, a döntőt bukták csak el. Az AusOpen második körében egy ismeretlen japán versenyzőnő, Naomi Osaka ejtette ki (4:6, 4:6). Az első fordulóban a szlovák Cepelova ellen simán jutott tovább (6:3, 6:1).

 

2016-ban: 5 győzelem / 3 vereség.

 

A venezuelai születésű Muguruza tavaly egyesben egy, párosban további két viadalon bizonyult a legjobbnak. Wimbledonban ő vívta a finálét Serena ellen, sikertelenül. Két elődöntős és három negyeddöntős szereplést mutathatott még fel, teljesen megérdemelten jutott el tehát a világranglista 3. helyéig. Brisbane-ben kisebb sérülés miatt visszalépett, majd Melbourne következett. Két sikert követően a cseh Strycová búcsúztatta a 3. körben (3:6, 2:6). A Fed Kupa-fordulóban a szerbekkel csapott össze a spanyol válogatott és két sikerével tovább is juttatta honfitársait (3-0 lett a végeredmény).

 

2016-ban: 4 győzelem / 2 vereség.

 

Valamivel esélyesebb Muguruza, de bizonnyal megnehezíti feladatát az ukrán játékos.

Sorszám: 15054 – V.

Játékszám több mint 20,5. Odds: 1,80.

Magunkról

Több mint tizenöt éves sportfogadói múlttal léptünk ki az internetes tippajánlás nagyvilágába. Azért alakultunk, hogy segítségünkkel ti is a siker ösvényére lépjetek és hogy minél pozitív fogadói mérleggel rendelkezzetek. Ehhez kívánunk segítséget adni nektek a hét minden napján.

Tevékenységeink

Öt sportág eseményeivel foglalkozunk bővebben: labdarúgással, kézilabdával, kosárlabdával, jégkoronggal és tenisszel. Az elemzésekkel és cikkekkel szeretnénk minél pontosabb képet nyújtani számotokra a fogadási eseményekről.

Elérhetőségek

  • info@tippelek.hu
  • facebook.com/tippelek.hu
  • @tippelek.hu
© 2018 VE Consulting Kft. | |